Ken Follet - a katedlaris, Ebooki - literatura

[ Pobierz całość w formacie PDF ]
//-->Ken FollettA KATEDRÁLISPillars of the EarthCopyright 1989 by Ken FollettAll rights reservedKiadja a Victoria Kft.Felelős vezető a Victoria Kft. ügyvezetőjeSzedte és nyomta az Alföldi NyomdaA nyomdai megrendelés törzsszáma: 3077.66-14-2Készült Debrecenben, az 1990. évbenFelelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgatóTARTALOMPrológus 1123Első rész 1135-1136Második rész 1136-1137Harmadik rész 1140-1142Negyedik rész 1142-1145Ötödik rész 1152-1155Hatodik rész 1170-1174EpilógusPROLÓGUS1123Legkorábban a gyerekek jöttek el, hogy lássák az akasztást.Még sötét volt, amikor az első három-négy előóvakodott a kunyhókból,állatbőrből varrt bocskorukban oly halkan, mint a macska. Vékony, friss hótakarta a városkát, mintha új festékréteggel vonták volna be, és azőlábnyomaik piszkították be elsőnek a makulátlan fehérséget. A roskatagkalyibák között a megfagyott sár barázdáiban igyekeztek a még csöndesvásártér felé, ahol az akasztófa várta áldozatát.A gyerekek mindent lenéztek, amit szüleik becsültek. Megvetették aszépet, és kicsúfolták a jót. Pukkadozva nevettek egy-egy nyomorék láttán, ésha megláttak egy sebesült állatot, halálra kövezték. Elhencegteksebesüléseikkel, és büszkén viselték a forradásokat, csodálattal adóztakegy-egy súlyosabb sérülésnek, és az lehetett köztük a király, akinek hiányzottegy ujja. Imádták az erőszakot, képesek voltak mérföldeket rohanni, hogyvérontást lássanak, és sohasem mulasztották el az akasztásokat.Az egyik fiú lepisilte az akasztófa tövét. Egy másik fölmászott a létrára,mutatóujját végighúzta a nyakán, és olyan képet vágott, mint akitfölakasztottak; a többiek üvöltöttek a gyönyörűségtől. Két kutya rohant beugatva a térre. Egy egészen kicsi fiú élvezettel nekilátott egy almának, egymásik orrba vágta, és elvette az almáját. A kisebbik azzal vigasztalta magát,hogy fölkapott egy éles követ, és az egyik kutyához vágta, mire az szűkölveelrohant. Más dolguk nem lévén, fölkucorodtak a templom tornácának szárazkövére, várva, hogy történjék valami.A teret körülvevő jó minőségű fa- és kőházak, a jómódú kereskedők siparosok otthonainak ablaktáblái mögött gyertyák lobbantak föl, miközben acsaládtagok és a cselédek tüzet raktak, vizet melegítettek és megfőzték akását. Az ég feketéből lassan szürkére váltott. A férfiak fejüket lehajtva léptekki az alacsony ajtókon, összébb húzták magukon a durva szövetből varrtvastag köpenyt, s borzongva mentek le a folyóhoz vízért.Nemsokára egy csapat fiatal – inasok, munkások, cselédek – rajzolt ki atérre. Rúgásokkal és pofonokkal elkergették a gyerkőcöket a templomtornácáról, nekitámaszkodtak a faragott kapubélletnek, és vakarózva,köpködve beszélték meg az akasztás részleteit. Ha szerencséje van a fickónak,mondta az egyik, azonnal eltörik a nyaka – gyors és fájdalommentes halál –,de ha nem, ott lóg, és egyre vörösebb lesz, tátog, mini a szárazra vetett hal,amíg meg nem fullad; egy másik azt mondta, addig is eltarthat az ilyen halál,amíg egy ember egy mérföldre gyalogol; egy harmadik szerint még ennél isrosszabbul sülhet el a dolog: látott egy embert, akinek egylábnyira nyúlt anyaka, mire vége lett.A vásártér szemközti oldalán a vénasszonyok gyülekeztek, jó messze afiataloktól, akik hajlamosak rá, hogy durva szavakat kiáltozzanak nagyanyáikfelé. A vénasszonyok mindig korán ébredtek, pedig már rég nem voltak kicsigyerekeik, akikről gondoskodniuk kellett volna, mégisőkvoltak az elsők, akiktüzet raktak és kisöpörtek. Elismert vezérük, a tagbaszakadt, özvegy serfőzőnéegy söröshordót gurított a térre, olyan könnyen, ahogy a gyerekek a karikáthajtják, és még föl se nyitotta, máris kisebb tömeg sorakozott föl előttekancsókkal és vödrökkel.A törvényszolga kinyitotta a főkaput, hogy beengedje a város peremén lakóparasztokat, akiknek házai kívülről támaszkodtak a városfalnak. Némelyektojást, tejet, friss vajat hoztak, hogy eladják, mások sört és kenyeretszándékoztak vásárolni, megint mások megálltak a vásártéren, hogyőkismegnézzék az akasztást.Az emberek minduntalan fölkapták a fejüket, mint az óvatos verebek, sfölpillantottak a város fölé magasodó dombra épült várra. Látták, hogy akonyha fölött sűrű füst tekereg, s olykor föllobban egy-egy fáklya fénye avaskos lakótorony nyilazóablakai mögött. Majd amikor eljött az ideje, hogy anap is fölkeljen a vastag, szürke felhőtakaró mögött, kitárultak a kapusházhatalmas ajtószárnyai, és egy kis csoport jött ki. Elöl lovagolt a seriff szép,fekete hátaslován, mögötte ökrös szekér hozta a megkötözött rabot. A szekérmögött hárman lovagoltak, s bár ilyen távolból az arcukat nem lehetettkivenni, öltözetük elárulta, hogy egyikük lovag, a másik pap, a harmadikpedig egy szerzetes. Két katona zárta be a menetet.Valamennyien jelen voltak a megyei törvénykezési napon, melyet előzőnap tartottak a templom hajójában. A pap tetten érte a tolvajt, a szerzetesráismert a kolostora tulajdonát képező ezüstkehelyre, a lovag, a tolvaj urapedig azonosította, mint szökevényt, s a seriff nyomban halálra ítélte.Miközben leereszkedtek a dombról, a város egész lakossága az akasztófaköré gyűlt. Utolsónak a legtehetősebb polgárok jelentek meg: a mészáros, apék, két cserzővarga, két kovács és a késes, valamennyien feleségestül.A tömeg rosszkedvűnek látszott. Általában élvezték az akasztásokat. Azáldozat rendszerint tolvaj volt,őkpedig izzón gyűlölték a tolvajokat, hiszenjavaikat kemény munkával szerezték. De ez a tolvaj más. Senki sem tudta,kicsoda és honnan jött. Nemőketlopta meg, hanem a húsz mérföldnyire lévőkolostort. És egy ékkövekkel kirakott ezüstkelyhet lopott el, melynek olyannagy az értéke, hogy aligha tudta volna eladni, nem úgy, mint egy sonkát,vagy egy új kést, vagy egy jó övet. Képtelenek voltak gyűlölni azt, aki ilyenértelmetlen bűntettet követ el. Elhangzott néhány fütty és gúnyos megjegyzés,amikor a szekér begördült a vásártérre, de csak félszívvel; csak a gyerkőcökcsúfolták lelkesen a rabot.Az emberek legtöbbje nem lehetett ott a törvénykezésen: nem számítottünnepnek, és kenyeret kellett keresniük, úgyhogy most látták a tolvajt először.Fiatal, húsz és harminc közötti férfi volt, átlagos magasságú és testalkatú,mégis furcsa külsejű. A bőre fehér, mint a hó, a szeme ragyogó zöld, a hajapedig mint a hámozott sárgarépa. A lányok csúnyának látták, a vénasszonyoksajnálták, a gyerekek pukkadozva nevettek rajta.A seriffet ismerték, de a három másikat, akik a tolvaj sorsátmegpecsételték, nem. A lovag, egy szalmasárga hajú, testes férfi tekintélyesembernek látszott, mert egy hatalmas hadiménen ült, amely annyibakerülhetett, amennyit egy ács tízévi munkával ha megkeres. A szerzetes jóvalöregebb lehetett, talán ötvennél is több, magas és sovány, és olyan görnyedtenültalován,minthaazéletsúlyosteherkéntnyomná.Legfigyelemreméltóbbnak a pap látszott, egy hegyes orrú, hosszú fekete hajú,fiatal férfi, aki fekete köntösben ült gesztenyebarna csődörén. Mint egyugrásra készülő, bosszúszomjas fekete macska a teli egérlyuk előtt.Egy kis kölyök minden bátorságát összeszedte, és arcul köpte a rabot. Ponta szeme között találta el. Az elkáromkodta magát, és le akarta törülni, deebben megakadályozta a kötél, amellyel a szekér oldalához kötözték. Senki sefigyelt volna föl erre a közjátékra, ha nem a normannok francia nyelvénkáromkodik, ahogy az urak beszélnek. Előkelő származású lenne? Vagy csakmesszire sodorta balsorsa a hazájától? Senki sem tudta.Az ökrös szekér megállt az akasztófa alatt. A törvényszolga, kezében ahurokkal, föllépett a szekérre. A rab elkezdett küzdeni az életéért. A kölykökéljeneztek: csalódtak volna, ha a rab nyugodt marad. A férfi mozgásátakadályozta a csuklóját és bokáját szorító kötél, így csak a fejét kapkodtajobbra-balra, hogy elkerülje a hurkot. A törvényszolga pár pillanatnyipróbálkozás után hátrább lépett, és a rab gyomrába öklözött. A szerencsétlenösszegörnyedt, és akkor a törvényszolga áthúzta fején a hurkot, és meghúzta acsomót. Majd leugrott, kihúzta a kötelet, és a másik végét az akasztófa aljánlévő kampóhoz kötözte.Ez a fordulópont. Ha a rab tovább kapálózik, csak azt éri el, hogyhamarabb hal meg.A katonák eloldozták a rab lábait, és ott hagyták állva a szekéren,hátrakötözött kézzel. A tömeg fölmorajlott.Ilyenkor szokott sor kerülni valamilyen incidensre: a halálraítélt anyjasikoltozni kezd, vagy a felesége előkap egy kést, és odarohan, hogy az utolsópillanatban megpróbálja kiszabadítani. Néha a rab Istenhez fohászkodik, hogybocsásson meg neki, vagy vérfagyasztó káromkodásokat küld hóhérai felé. Akatonák mindenesetre beavatkozásra készen odaálltak kétfelől az akasztófamellé.És ekkor a rab énekelni kezdett.Nagyon tiszta, magas hangja volt. Franciául énekelt, de még akik nemértették a nyelvet, azok is kitalálták a bánatos dallamból, hogy a veszteségszomorúságáról szól.Miközben énekelt, szemét egyvalakire szögezte. Lassan üres kör képződöttkörülötte, és mindenki láthatta, kicsoda.Egy tizenöt év körüli leány volt. Az emberek azt kérdezték maguktól,hogyhogy eddig nem vették észre. Hosszú és sűrű, sötétbarna haja kiscsúcsban végződött a homloka fölött; ezt szokták az ördög csücskéneknevezni. Szabályos vonásai és telt, érzéki szája volt. A vénasszonyokészrevették vastag derekát és súlyos melleit, amiből arra következtettek, hogyvárandós, és sejtették, hogy a rab a születendő gyermek apja. De a többiekcsak a szemet nézték. Szépnek lehetett volna mondani, de mélyen ülő,aranycirmos szemének olyan átható pillantása volt, hogy akire ránézett, úgyérezte, egyenesen a szívébe lát, s lesütötte a szemét, attól félve, hogy fölfedititkait. Testét rongyok bontották, és duzzadt orcáin könnyek patakzottak.A kocsis várakozón pillantott a törvényszolgára,őmeg a seriffre, de az úgytett, mintha nem venné észre. Hagyta, hogy a tolvaj folytassa az éneklést.Amikor a dal véget ért, a seriff intett a törvényszolgának. – Hó! – kiáltottaaz, és megcsapta az ökör hasát a kötél végével. A kocsis pattintott az, ostorral,mire az ökör lépett egyet, a szekéren álló rab megrándult, s az ökör elhúzta akocsit. A rab a levegőbe röpült. A kötél megfeszült, és a tolvaj nyakareccsenve eltört.Sikoltás hallatszott, és mindenki a leányra nézett.De nemősikoltott, hanem a késes felesége, aki mellette állt. Ám a leányvolt a sikoltás előidézője: karját kitárva térdre esett az akasztófával szemben,abban a pózban, ahogy átkot szoktak mondani. Az emberek rémülten húzódtakel mellőle: mindenki tudta, hogy az igazságtalanul szenvedők átka különösenerős, és azt gyanították, hogy valami nincs rendben ezzel az akasztással.A leány a három idegenre, a lovagra, a papra és a szerzetesre szögeztehipnotikus, arany csillogású szemét, és csengő hangon elmondta rettenetesátkát:– Megátkozlak benneteket: támadjon meg betegség és bánat, éhség ésszenvedés, házatokat tűz eméssze el, gyermekeitek az akasztófán végezzék,ellenségeitek viruljanak, bűnbánatban és szomorúságban öregedjetek meg, éscsúfos halálotok legyen!Amikor az utolsó szavakat is elmondta, benyúlt a lábánál heverő zsákba, ésegy eleven kakast húzott elő. Kezében kés villant, és egyetlen csapással [ Pobierz całość w formacie PDF ]
  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • klobuckfatima.xlx.pl